VÁLASZOS ZSOLTÁR: Ezt a napot az Úristen adta: örvendjünk és vigadjunk rajta.
BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: (1) Mindenkinek áldott húsvéti ünnepeket kívánok! A magyar húsvét (=a hús vétele) szó gazdag tartalma magában foglalja a hús fogyasztásához való visszatérést a 40 napos böjt után; ugyanakkor utal a föltámadásra, mellyel az Úr Krisztus a megtestesülés beteljesedéseként ismét fölvette a testet (húst), immár a megdicsőült emberi testét; végül utal a húsvéti kiemelt jelentőségű szentáldozásra is (vö. „vegyétek… ez az én testem”).
A húsvéti vigília a „minden vigíliák anyja”, a húsvétvasárnap pedig minden vasárnapok legnagyobbika. A húsvéti időszak a legfontosabb az összes liturgikus időszakok közül, amelyet a katolikusok úgy ünnepelnek, mint az Úr feltámadását a halálból, amely az Atyához való mennybemenetelében és a Szentléleknek az Egyházra való küldésében csúcsosodik ki. A húsvét oktávája azt a nyolc napot foglalja magában, amely az első vasárnaptól a második vasárnapig tart. Ez a kezdeti nap örömének meghosszabbítása. Az első vasárnaptól pünkösdig 50 húsvéti nap van. Mindenekelőtt a megdicsőült élet öröme és a halál feletti győzelem jellemzi, amely a keresztények nagy, felhangzó kiáltásában fejeződik ki a legteljesebben: Alleluja! Minden hit a feltámadásba vetett hitből fakad: ”Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.” (1Kor 15,14).
(2) Nagycsütörtökön templomunk 8-11 óra között nyitva állt azok előtt, akik hét templomot akartak meglátogatni az este/éjjel, és imádkozni az Oltáriszentség őrzésének helyei előtt. Körülbelül 200 ember, főleg fiatalok, állt meg aznap este/éjjel templomunkban.
KÖSZÖNET: Hálásan köszönöm mindazon önkéntesek segítségét, akik részt vettek böjti és a húsvéti ünnepek előkészítésében: ének-zenei szolgálatban, liturgia asszisztálásban, templom díszítésében, virágok beszerzésében, elektronikus tájékoztatásban, takarításban, kinti és benti munkálatokban egyaránt! ISTEN FIZESSE MEG!
HÚSVÉT NYOLCADA: Az újonnan megkereszteltek húsvét nyolcadában fehér ruhát viseltek fehérvasárnapig (jövő vasárnap), minden nap részt vettek szentmisén, körmenetben a keresztkúthoz vonultak. A 4. században minden napja a római állam törvényei szerint nyilvános ünnep lett munkaszünettel. A 11. századtól, a konstanzi zsinat (1094) rendeletére csak 3 (vasárnap, hétfő, kedd), a 18. sz. vége után 2 nap maradt munkaszünetes ünnep. Ma sok helyen munkaszüneti nap, de nem parancsolt ünnep. Mivel napjai az Úr főünnepeként szerepelnek, nem kerülhet helyükbe szentek emléknapja, de hitvallás nincs már a szentmisében. Ezt a nyolc napot az Úr főünnepeként üljük meg, vagyis nem kerülhet helyükbe szentnek az emléknapja.
JÖVŐ VASÁRNAP AZ ISTENI IRGALMASSÁG ÜNNEPE: Az Urunk ígérete, hogy teljes bűnbocsánatot és büntetések eltörlését biztosít az Irgalmasság ünnepén, három alkalommal szerepel Szent Fausztina Naplójában: Az Isteni Irgalmasság üzenete. Jézus mondja: „Azt kívánom, hogy a Húsvét utáni első vasárnap az Irgalmasság ünnepe legyen. Kérd meg hűséges szolgámat, (Fr. Sopocko), hogy ezen a napon hirdesse az egész világnak ama nagy irgalmasságomat; hogy Aki ezen a napon az Élet Forrásához járul, bűnei és az értük járó büntetés teljes elengedését nyeri el.” (299-300. bekezdés) „Minden léleknek meg akarom adni a teljes búcsút, aki Irgalmasságom ünnepén Szentgyónáshoz és Szentáldozáshoz járul.” (1109. bekezdés) „Kívánom, hogy az Irgalmasság ünnepe menedék és menekvés legyen minden lélek, főleg a szegény bűnösök részére. Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége; a kegyelmek egész tengerét árasztom minden lélekre, aki irgalmam forrásához közelít. Az a lélek, amely gyónáshoz és Szentáldozáshoz járul, teljes bűnbocsánatot nyer, és mentesül a büntetés alól. Ezen a napon nyitva állnak Isten zsilipjei, melyeken keresztül a kegyelmek folynak. Egy lélek se féljen közeledni hozzám, még ha a bűnei skarlátpirosak lennének is” (699. bekezdés). Az ISTENI Irgalmasság vasárnapjáról, a gyónási útmutatóról és további információkért látogasson el a következő oldalra: www.DivineMercySunday.com
AZ ONLINE SZENTMISEKÖZVETÍTÉS – szombat esti 8:45 húsvéti vigília Szent Imre templomból https://www.facebook.com/saintemeric/ és a https://stemeric.com/hu/ honlapokon lesz közvetítve és később is elérhető.
IMÁDKOZZUNK MINDEN NAP HÁROM ÜDVÖZLÉGYET PLÉBÁNIÁNKÉRT!
Ez a bejegyzés olvasható English (angol) nyelven is.


Nincs még hozzászólás ehhez a bejegyzéshez! Van véleményed?