Szent Imre tábla-avatás – 2016. szeptember 11.

img_20160908_134511999_hdr-1

Az idei Székely Pikniken találkoztam Adorjáni Gergely erdélyi fafaragó mesterrel, aki többek között a hirami székelykaput is faragta.

Rövid beszélgetésünk során jött a hirtelen ötlet, hogy milyen jó lenne nekünk is a Szent Imre templom elé valamilyen szép magyaros faragott tábla.
Többször tapasztaltam, hogy járókelők nézegették templomunkat és rákérdeztek, hogy milyen templom. Mindig szívesen válaszoltam a kérdésre, vagy a gondnokunk Peller Viktor is, mivel gyakran tesz-vesz a templom körül.
Furcsa lenne, amikor elérkezünk egy településhez hogyha nem lenne helységnévtábla.
Fontos minden intézmény, műemlék vagy bármely közösség célját szólgáló létesítmény, hogy rendelkezzék tájékoztató táblával.
Valahogy így éreztem templomunk esetében is. Igaz a piac felőli oldalon van egy tájékoztató, de valahogy mégsem volt teljes.
Múlt vasárnap. amikor a templomba érkezők meglátták, mindenkinek nagyon tetszett.
Ezt látván a fafaragó mester nyugodtan utazott vissza hétfőn Erdélybe, mert látta, hogy örömet okozott munkájával mindenkinek.
Ezt az örömet akarjuk kicsit megünnepelni egy táblaavató ünnepséggel, amely szeptember 11-én, vasárnap lesz.
Kérem kedves testvéreimet, hogy aki teheti anyagilag is támogassa a szép táblánk költségét!
Aki csekket szeretne adni, kérem a Saint Emeric Church javára írni-, megjegyzésként a tábla jelzőt tessék feltüntetni!
Az avtás után egy szerény agapét tartunk, amelyre mindenkit várunk szeretettel!
András atya

Ez a bejegyzés olvasható English (angol) nyelven is.

Nincs még hozzászólás ehhez a bejegyzéshez! Van véleményed?

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Designed and Maintained by Zsolt Molnar