Kérjük, tekintsék meg az angol nyelvű részt is (link az alján), mert az tartalmazza a szentmisék szándékait és más fontos tájékoztatást.
VÁLASZOS ZSOLTÁR: Ujjongj és zengjél háladalt, mert nagy és szent a te Megváltód.
BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: A mai nap az adventi öröm vasárnapja (Gaudete in Domino, vö. Fil 4, 4–6). E napon szabad rózsaszínben mondani a szentmisét, és az orgona is örömteljesebben szólhat. Az Anyaszentegyház, mint jó anyánk, ezzel enyhíti a szent idő szigorúságát, és a reményt táplálja bennünk. Az öröm forrása ugyanis nem más, mint ez: „az Úr közel van hozzánk!” Az Úr közelségének öröme nyugodt, aggódásmentes bizodalmat, szívbeli békét és derűt közöl. Ez őrzi meg a világ sok baja és veszélye közt a keresztényt az élet nagy Adventjében, Krisztus eljövetelének napjáig. Akit várunk, akit hívunk: a mindenek fölött álló, végtelen Fölség, „aki trónol a kerubok fölött”. Akkor tudjuk csak igazán felfogni Isten szeretetét, ha átéljük, hogy az egész világ ura az, aki eljött megmentésünkre. A közeledő Karácsony várakozásában imádsággal virrasszunk. Ó jöjj, ó jöjj, Napkelet, mert éjben járunk nélküled!
GYONTATÁS: Hogy jól felkészüljünk a karácsonyra, a szokásos gyónási időpontok mellett, december 19-én, csütörtökön gyóntatásokat fogunk tartani. Első lehetőség a délelőtti 9 órai szentmise után, majd este 6-7 óra között lesz. Az esti gyóntatásnál Boksay Péter atya is rendelkezésükre lesz. Akár itt, akár más templomban, használjuk ki a gyónás nagy szentségét. Tehermentesítsük magunkat, és távolítsunk el minden akadályt az Eucharisztikus Jézus Krisztus hozzánk való eljövetele érdekében.
A BAMBINELLI ÁLDÁSÁT először II. Szent János Pál kezdeményezte. Advent vasárnapján a római gyerekeket arra biztatják, hogy vigyék el a kis Jézust (Bambinelli-t) a betlehemes készletükből a Szent Péter térre. A vasárnapi Úrangyala-beszédet követően a pápa megáldja a figurákat. Ez a szokás az egész világon elterjedt. Egy hét múlva, az advent utolsó vasárnapján (december 22-én), a szentmise után ünnepeljük ezt az áldást. Mindenkit (nem csak a gyerekeket) arra biztatunk, hogy hozzák el otthonról a Jézuskát a templomba erre a különleges áldásra.
SZENT ERZSÉBET KEGYHELY: Amint azt önök is tudhatják, a helyi médiában nemrégiben megjelent egy riport egy világi papról, aki a Szent Erzsébet kegyhelyen szolgál, és a tudósítás kérdéseket vetett fel a múltjával és a szolgálatra való alkalmasságával kapcsolatban. A beszámoló olyan módon jelent meg, amely azt a benyomást kelthette, hogy a magyar katolikus közösségnek valamilyen módon köze van ehhez az ügyhöz vagy a pap szolgálatához. Szeretném tisztázni, hogy semmilyen módon nem állunk kapcsolatban ezzel a helyzettel. Noha a Szent Erzsébet Kegyhely ingatlana az új, egyesített plébániánkhoz tartozik, azt a Krisztus Király Szuverén Papi Intézetnek adtuk bérbe, akik kizárólagosan felelősek a kegyhely teljes működéséért, személyi állományáért és szolgálatáért.
TEMPLOM DÍSZÍTÉSE: a jövő heti vasárnapi szentmise után (12.22.), nagyon megköszönnénk ha néhányan tudnának segíteni a karácsonyi díszek templomba való behordásánál.
AZ ONLINE SZENTMISEKÖZVETÍTÉS – d.e. 11:00 – kor Szent Imre templomból https://www.facebook.com/saintemeric/ és a https://stemeric.com/hu/ honlapokon lesz.
IMÁDKOZZUNK MINDEN NAP HÁROM ÜDVÖZLÉGYET PLÉBÁNIÁNKÉRT!
Ez a bejegyzés olvasható English (angol) nyelven is.


Nincs még hozzászólás ehhez a bejegyzéshez! Van véleményed?