VÁLASZOS ZSOLTÁR: Boldog az az ember, aki féli az Istent.
Szent Erzsébet kegyhelyén:
ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET FŐÜNNEPE
VÁLASZOS ZSOLTÁR: Hálát adok az Úrnak minden időben!
BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: (1) Ma (vasárnap) a Szent Erzsébet kegyhelyen Szent Erzsébetnek, a kegytemplom védőszentjének ünnepét ünnepeljük. Valahányszor egy szentnek az ünnepét ünneplik a neki szentelt templomban, a liturgikus törvény ezt főünnepé teszi. Ilyenkor helyettesíti az évközi vasárnapot, mert annak alacsonyabb rangja van. Szeretettel köszöntjük azokat a vendégeinket is, akik ma esetleg ellátogatnak kegytemplomunkba. Örülünk, hogy itt ünnepelhetünk szentmisét, és örülünk, hogy ma itt vannak köztünk.
(2) Ebből az alkalomból szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik ajándékaikkal, tehetségükkel és kincseikkel hozzájárultak ehhez az ünnepséghez. Köszönöm azoknak is, akik a latinmisés közösségből segítettek az előkészületekben. Mindenki nagylelkűségét nagyra értékeljük.
(3) A Vatikáni Hittani Dikasztérium (DDF) egy filippínó püspök kérdésére válaszolva a napokban megerősítette a katolikus egyház régóta fennálló álláspontját, miszerint aktív szabadkőművesnek lenni súlyos bűnnek minősül. “A hívek aktív szabadkőműves tagsága tilos” – áll a levélben, amelyet Ferenc pápa és a DDF prefektusa, Victor Fernández bíboros írt alá. Gyakorlatilag ahhoz, hogy valaki részesülhessen a szentáldozásban, le kell mondania a szabadkőműves tagságról. Bár a szabadkőművesek nem tekintik vallásnak a szabadkőművességet, mégis úgy cselekszenek, mintha az lenne. Páholyaikban oltárok vannak, titkos szertartásokat végeznek, és imákat mondanak egy általános istenképzethez, amelyet gyakran “az Egyetem Nagy Építészének” neveznek. Tanításaikban a tolerancia leple alatt a vallási közömbösséget és a naturalizmust hirdetik. Vagyis azt állítják, hogy minden vallás egyforma, és hogy egyetlen vallási dogma vagy igazság nem fogadható el, hacsak nem érthető meg az emberi értelemmel, és egyetlen tanító sem engedélyezett, akinek a tekintélye miatt hinni kellene. (catholicnewsagency.com – módosítva)
ONLINE SEGÍTSÉG: Az Oltár Egylet és az egyházközség keres egy önkéntest, aki segítene az egyes tárgyaink (pl. bazári tárgyak, könyvek) online árusításában az egyházközség támogatására.
ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET: November 19-én van az ünnepe Magyarországon, de a világ többi országában november 17-én tartják ünnepét. II. Endre magyar király leánya, Thüringiai Lajos őrgróf felesége, három gyermek anyja. A mennyei dolgok szeretetteljes szemlélete és a szegények áldozatos gondozása jellemzi. Férje halála után vidám lélekkel tűri a megaláztatásokat, Assisi Szent Ferenc példáját követve vállalja a szegénységet, a betegek gondozására szenteli magát. Huszonnégy éves korában halt meg (1231), s már néhány évvel ezután szentté avatták.
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA BEMUTATÁSA A TEMPLOMBAN: Az Egyház a jeruzsálemi templom közelében épült új Mária-templom felszentelési évfordulóját (543) tartja ezen a napon. Jakab apostol aprokrif ősevangéliumában olvashatjuk, hogy Máriát hároméves korában szülei a templomban Istennek felajánlották. A keleti egyház nagyon korán megemlékezett erről, a nyugati egyházban IX. Gergely pápa a XIV. század kezdetén megengedte ennek ünneplését, majd IV. Sixtus pápa 1472-ben az egész egyházra kiterjesztette. Ma a keleti keresztényekkel együtt ünnepeljük ezt a napot november 21-én.
AZ ONLINE SZENTMISEKÖZVETÍTÉS – d.e. 11:30 – kor Szent Erzsébet kegytemplomból https://www.facebook.com/saintemeric/ és a https://stemeric.com/hu/ honlapokon lesz.
IMÁDKOZZUNK MINDEN NAP HÁROM ÜDVÖZLÉGYET PLÉBÁNIÁNKÉRT!
Ez a bejegyzés olvasható angol nyelven is.
Nincs még hozzászólás ehhez a bejegyzéshez! Van véleményed?