HÚSVÉT 5. VASÁRNAPJA – 2024, április 28.

Kérjük, tekintsék meg az angol nyelvű részt is (link az alján), mert az tartalmazza a szentmisék szándékait és más fontos tájékoztatást.

VÁLASZOS ZSOLTÁR: Dicsérlek téged, Istenem, szent néped körében.

BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: (1) Az értesítő borítóján lévő kép a vasárnapi evangéliumi szakaszra utal: „Én vagyok a szőlőtő, ti vagytok az ágak.” Ebben az evangéliumi szakaszban Jézus kiemeli az Ő pótolhatatlan szerepét, hiszen nélküle nem tudunk gyümölcsöt teremni az életben. Nem tudunk semmit sem tenni. Ezzel szemben, ha nem maradunk Vele, akkor elsorvadunk, és a tűzbe vetnek minket, hogy elégjünk (örök büntetés). Összefoglalva, amikor Jézusról van szó, csak ez a két lehetőségünk van: vagy teljesen elfogadjuk Őt (és így igazi életet élünk), vagy mindent elveszítünk Ő nélküle. A mi főellenségünk igyekszik meggyőzni minket arról, hogy e két lehetőség között van élet, és hogy nem kell teljesen elköteleződnünk a katolikus életmód mellett, hogy a mi langyos hozzáállásunk Krisztushoz rendben van. Ez azonban az ördög trükkje, hogy megakadályozzon bennünket abban, hogy elérjük az élet teljességét. Nagyon jól tudja, hogy ha nem dolgozunk továbbra is önmagunkon (mindannyian gyengék vagyunk), akkor még jobban vissza csúszunk a lelki életben. Ha viszont tovább dolgozunk a hit és szeretetünk növekedésén, az Ő segítségével végül legyőzzük gyengeségeinket, és elkezdünk lelkileg gyümölcsöző életet élni. Kérjük az Urat, hogy mutassa meg nekünk, hol kell még változtatnunk az életünkön, és ne féljünk e változtatásoktól. Soha se fogjuk megbánni.

(2) E vasárnap a magyar szentmisére a Szent Erzsébet kegyhelyen gyűlünk össze (szentmise d.e. 11:30-kor). Jó itt lenni, a magyar katolikusok anyatemplomában. Szeretettel köszöntök mindenkit és különösen a tisztelt vendégeit és a Szent Erzsébet iskola öregdiákjait.

MAGYAROK AZ IRISHTOWN BEND-ben ÉS A PARK TERVEI – TALÁLKOZÓ: A Szent Imre templomban 2024. április 30-án, kedden, 18:00 órakor, a díszteremben, tájékoztató gyűlést lesz az Irishtown Bend építéséről, amely a templom előtt és a templom alatti domboldalon zajlik. Parkolni a Bridge Ave. és a W. 22nd St. sarkán lévő kis templomi parkolóban vagy a West Side Market parkolójában lehet (ahol érvényesíthetjük az ingyenes parkolást). Margaret Lynch az Irish American Archives Society-től tart előadást, ahol megosztja a Cuyahoga folyó melletti területen élő nem kisszámú magyar lakosságról szóló megállapításait. A beszélgetés során szó lesz arról, hogy a mai magyar közösség milyen magyar kulturális emlékezeti szempontokat szeretne beépíteni a tervekbe ezen a területen, ahol parkot fognak létesíteni. Kérjük, ha érdekli ez a projekt, jöjjön el erre a találkozóra, a találkozó nyilvános. További információért kérjük, írjon a elizabeth.papp.taylor@gmail.com címre.

„A 40 NAP AZ ÉLETÉRT” CÍMŰ SZERVEZETTTŐL: Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a 40 nap az életért 2024 tavaszi akciójában. Isten áldást árasztott a kampányra, és tudjuk, hogy 504 csecsemőt, anyát, apát és családot sikerült megkímélni az abortusztól, további 4 abortuszmunkás megtapasztalta a megtérést, és további 6 abortuszintézményt zártak be. Dicsértessék Isten! A 40 nap az életért 17 éve alatt összesen 24 768 csecsemőt kíméltünk meg az abortusztól, 260 abortuszmunkás tért meg, és 154 abortuszintézményt zártunk be. Dicsértessék Isten! Alig várjuk, hogy együtt imádkozzunk veletek szeptember 25. és november 3. között a 2024-es őszi kampányban. Isten áldjon meg benneteket és köszönjük.

A LEGNAGYOBB, AMIT TEHETÜNK: „Isten azért teremtett minket és a világot, mert szeret minket. Milyen szép és milyen nagyszerű, hogy Istent megismerhetjük, szerethetjük és őt szolgálhatjuk! Ez a feladatunk ebben a világban. Minden más ezen kívül eltékozolt idő.” Vianney Szent János

AZ ONLINE SZENTMISEKÖZVETÍTÉS d.e. 11:30 – kor Szent Erzsébet kegytemplomból https://www.facebook.com/saintemeric/ és a https://stemeric.com/hu/ honlapokon lesz.

IMÁDKOZZUNK MINDEN NAP HÁROM ÜDVÖZLÉGYET PLÉBÁNIÁNKÉRT!

Ez a bejegyzés olvasható angol nyelven is.

Nincs még hozzászólás ehhez a bejegyzéshez! Van véleményed?

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Designed and Maintained by Zsolt Molnar