MINDENSZENTEK – 2020, november 1.

VÁLASZOS ZSOLTÁR: Ez az istenkeresők népe, mely látni kívánja arcodat, Uram.

BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: November hónapja a Mindenszentek ünnepével kezdődik, amikor megemlékezünk az ún. győzelmes Egyházról (Ecclesia triumphans), azaz azokról, akik már eljutottak az Isten színelátására. Másnap, november 2-án (Hallottak napján) ütemet váltunk és a szenvedő Egyházról (Ecclesia patiens) emlékezünk meg, vagyis a tisztítótűzre jutott lelkekről. Már hagyománnyá vált, hogy ezt megemlékezést kiterjesszük az egész hónapra. A Halottak napján az Egyház megengedi a papoknak, hogy három Misét mondjanak. Így hát ezen a napon reggel 9 órakor lesz szentmise Szent Imrében (magyarul), délben Szent Erzsébet templomban (magyarul/angolul) és este 6 órakor Szent Imrében (angolul). Imádkozzunk gyakran az elhunyt hívekért a következő imádsággal: Adj Uram örök nyugodalmat nekik. És az örök világosság fényeskedjék nekik. Nyugodjanak békében. Ámen.

Novemberi tejes búcsúk: az Apostoli Penitenciária, a Covid-19 okozta járvány miatt, megigazította a tisztítótűzben szenvedő lelkek javára elnyerhető teljes búcsúhoz szükséges követelményeket. (1) A nov. 1-8. közötti időszak egyes napjaira megengedett teljes búcsú – melyet azok nyerhetnek el, akik temetőt látogatnak, és legalább lélekben imádkoznak az elhunytakért –, áthelyezhető a hónap más napjaira is. A hívők szabad választására van bízva, hogy melyik lesz ez a nyolc nap, és nem szükséges, hogy ezek a napok egymást kövessék. (2) A Halottak napjához, november 2-hoz kötött teljes búcsú – melyet azok nyerhetnek el, akik templomot vagy kápolnát látogatnak és ott elimádkozzák a Miatyánkot és a Hiszekegyet –, nemcsak ezt a napot megelőző vagy követő vasárnapra, illetve Mindenszentek főünnepére helyezhető át, hanem az egyes hívő szabad döntése alapján, november hónap bármely más napjára is.

Az öregek és betegek, illetve mindazok, akik súlyos okból nem hagyhatják el otthonukat, szintén elnyerhetik a teljes búcsút. A búcsú elnyerése számukra úgy történik, hogy Jézus vagy a Szűzanya képe előtt végeznek imádságot az elhunytakért. A búcsúk előfeltétele: gyónás, szentáldozás, és a Szentatya szándékára való ima, elszakadás a bűntől (otthon-mardóknak: lélekben egyesüljenek a többi hívővel és álljon szándékukban, hogy az első lehetséges alkalommal teljesítsék a három megszokott feltételt). Isten áldjon! Bóna atya

SZENTGYÓNÁSA szentmisék előtt, illetve megbeszélés szerint lehet szentgyónást végezni.

KERESZTELÉS – ELSŐÁLDOZÁS – BÉRMÁLKOZÁS – BETEGLÁTOGATÁS ÉS GYÓNTATÁS – TEMETÉS: Kérem ez ügyben keressék az illetékes plébánost, vagy a fenti elérhetőségeken!

VASÁRNAPI ADOMÁNYOK A TEMPLOM JAVÁRA – Tisztelettel kérem, hogy aki teheti – természetesen figyelembe véve a járvány következményeit, mivel sokan elveszítették munkahelyüket, – az továbbra is támogassa a templomunkat, mivel a fenntartási költségek változatlanok. Adományaikat elküldhetik postai úton, vagy a honlapunkon felállított PayPal online fizetési lehetőségen keresztül  https://stemeric.com/donations/

ONLINE SZENTMISEKÖZVETÍTÉS 11:00 – kor a Szent Imre templomból! https://www.facebook.com/saintemeric/

AKIK A HÉTEN ÜNNEPLIK SZÜLETÉS VAGY NÉVNAPJUKAT AZOK SZÁMÁRA ISTEN ALDÁSÁT KÉRJÜK!

Ez a bejegyzés olvasható angol nyelven is.

Nincs még hozzászólás ehhez a bejegyzéshez! Van véleményed?

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Designed and Maintained by Zsolt Molnar