VÁL. ZSOLTÁR: Én Uram, Istenem, taníts meg tetszésed szerint élnem!
BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: (1) Egy kis érdekesség. Tudták, hogy ma ünnepeljük a plébániánk és a templom védőszentjének napját? Általában, amikor mindkettőnek ugyanaz a neve van, egy intézménynek vesszük a kettőt. A plébánia és a templom azonban két különböző jogi személy.
(2) Szeretettel köszöntjük azokat a vendégeinket is, akik ma hozzánk látogatnak. Örülünk, hogy ma itt vannak, és reméljük, hogy újból találkozunk (vagy talán még gyakrabban találkozunk itt a templomba). P. Kiss G. Barnabás OFM Detroitból lett volna a 11 órai szentmise főcelebránsa, de sajnos a plébániáján lévő egészségügyi szükséghelyzet miatt le kellett mondania a részvételét.
(3) Ebből az alkalomból szeretnék köszönetet mondani mindazoknak (az egyházközség tagjainak és barátainknak), akik ajándékaikkal, tehetségükkel és kincseikkel járultak hozzá a plébániánk működéséhez. Nagylelkűségüket értékeljük, és nem vesszük természetesnek. Isten fizesse meg százszorosan! Mindannyiótokat imáimba foglalok, és a közeljövőben szentmisét is mutatok be minden jótevőnkért. A legnagyobb kincs azonban, amivel egy egyházközség rendelkezhet, a hittel teli, szent emberek. Ez minden egyházközség célja és létezésének oka. Ahogy Szent Pál a korinthusiakhoz írt első levelében mondja, a végén megmarad a hit, a remény és a szeretet (a legnagyobb ezek közül a szeretet, amely az örökkévalóságon át velünk tart). Szent Imre járjon közben azért, hogy tovább növekedjünk az életszentségben, és olyan emberekké váljunk, akiknek a hite buzgó, a reménye erős, és a szeretete tökéletes. Szent Imre, könyörögj érettünk! Isten áldja meg önöket! Bóna atya
ELŐKÉSZÜLET A SZENTSÉGÉKEK FELVÉTELÉRE: Azok, akiknek a gyermekei fontolgatják az elsőáldozás vagy a bérmálás szentségének felvételét, kérem, hogy amint tudnak, jelezzék nekem, hogy megbeszélhessük és tervezhessük a felkészülést.
MEGJEGYZÉSEK A MISÉKKEL KAPCSOLATBAN: (1) Jövő vasárnap, november 12-én, a 11 órai szentmisén a zenét az ifjúsági kórusunk szolgáltatja. (2) November 19-én Szent Erzsébet ünnepét ünnepeljük. Ezen a napon a 11 órai szentmisénket áthelyezzük a Szent Erzsébet kegyhelyre, és 11:30-kor fog kezdődni.
SZENT ERZSÉBET TEMPLOMBÚCSÚ: November 19-én. Ünnepi mise 11:30-kor és ezt követően ebéd: Ebéd menü: uborka saláta; kenyér; vaj; csirkepaprikás galuskával; desszert, kávé. Ebédjegy ára: $25 felnőtteknek, $10 diákoknak, 5 éven aluli gyermekeknek ingyenes. Helyfoglalásért kérem hívják Hudák Icát a 440-944-1384-es vagy Virginia Kachmar-t a 216-246-2370 vagy 216-791-6270 számokon november 15-ig.
SZENT IMRE IMÁJA: Úristen, te az egész világ Gondviselője vagy. Te adsz erőt a gyenge embernek, a te kezedben van a fejedelmek lelke. Te hatalmasabb vagy minden földi királynál. Tégy velem tetszésed szerint. Amen.
IMÁDSÁG ELHUNYT SZERETTEINKÉRT: Isten, kegyelmek osztogatója, az emberek üdvösségének szeretője, kérem kegyességedet, hogy édesanyám, édesapám, testvérem, rokonom, barátom, jótevőm…, akik e világból eltávoztak, a Boldogságos Szűz Máriának és minden szentednek közbenjárására az örök boldogság osztályrészét elnyerhessék. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Amen.
ONLINE SEGÍTSÉG: Az Oltár Egylet és az egyházközség keres egy önkéntest, aki segítene az egyes tárgyaink (pl. bazári tárgyak, könyvek) online árusításában az egyházközség támogatására.
AZ ONLINE SZENTMISEKÖZVETÍTÉS – d.e. 11:00 – kor Szent Imre templomból https://www.facebook.com/saintemeric/ és a https://stemeric.com/hu/ honlapokon lesz.
IMÁDKOZZUNK MINDEN NAP HÁROM ÜDVÖZLÉGYET PLÉBÁNIÁNKÉRT!
Ez a bejegyzés olvasható English (angol) nyelven is.


Nincs még hozzászólás ehhez a bejegyzéshez! Van véleményed?