Úrnapján, 2023. június 11-én, a Szt. Imre egyházközség területén megtartották a hagyományos körmenetet. Az apostoli idők óta minden szent liturgia egy bizonyos pontján felemelik az Eucharisztiat. Azokban az ősi időkben a felmutatás a tisztelet aktusaként történt, közvetlenül a szentáldozás vétele előtt. De a konszekraciónál történő felemelést (úrfelmutatás) csak a 12. században vezették be, főként azért, mert az emberek igenyelték az Eucharisztia látását. Ennek a következménye lett az is, hogy harangozni kezdtek az úrfelmutatásra, hogy a templom közelében lévők legalább erre a pillanatra beszaladhassanak a templomba. (Sok falusi templomban es nálunk is máig fennmaradt ez a szokás, hogy az akiknek otthon kellett maradniuk legalább ilyenkor fohászkodhassanak.)
Az Eucharisztia külön tiszteletének nagy lökést adtak Lüttichi Boldog Julianna látomásai, 1209-ben. Lassan a hivatalos egyház is magáévá tette a látomás lényegét, az Úrnapja bevezetését, mely az 1263-ban történt híres bolsenai eucharisztikus csodához kapcsolódik. Az Apostolfejedelem sírjához zarándokló cseh pap nem messze Rómától szentmisét mutatott be a bolsenai Szent Krisztina templomban. Az átváltoztatás pillanatában kétségek gyötörték a felől, hogy a kenyér és a bor valóban Krisztus testévé és vérévé válik-e. Ekkor a pap megdöbbenve vette észre, hogy a megtört ostyából vércseppek hullottak a korporáléra. A nagy tisztelettel körülvett ereklyét 1264. június 19-én átvitték Orvietoba, abba a városba, ahol éppen IV. Orbán pápa tartózkodott. Ő hirdette ki Úrnapja ünnepét az 1264. szeptember 8-án kelt Transiturus bullával, melyben a Pünkösd nyolcadát követő első csütörtökre helyezte az ünnepet.
A hagyomány szerint Aquinói Szent Tamás írta az ünnepre a liturgia szövegét. A szentmisében az „átváltoztatástól” kezdve Jézus teste és vére jelen van a kenyér és a bor “színében”. Ez a jelenlét megmarad, ezért őrizzük a Szentostyát a Tabernákulumban, és az örökmécs jelzi, hogy Jézus itt van velünk. Az Oltáriszentségben jelenlévő Jézusnak térdhajtással adunk tiszteletet
Ez a bejegyzés olvasható angol nyelven is.
Nincs még hozzászólás ehhez a bejegyzéshez! Van véleményed?