VIRÁGVASÁRNAP – AZ ÚR SZENVEDÉSÉNEK VASÁRNAPJA – 2024, március 24.

Kérjük, tekintsék meg az angol nyelvű részt is (link az alján), mert az tartalmazza a szentmisék szándékait és más fontos tájékoztatást.

VÁLASZOS ZSOLTÁR: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?

BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: Ezen a héten nem sok helyem maradt ebben a rovatban, ezért csak kegyelemteljes Nagyhetet kívánok mindenkinek!

NAGYCSÜTÖRTÖKI ZARÁNDOKLAT (ÉJSZAKAI): Nagycsütörtökön (2024. március 28.) az egyházmegye számos templomot kért az egész egyházmegyében, hogy az esti szentmise után este 11 óráig maradjanak nyitva, hogy az emberek eljöjjenek és hódoljanak az Eucharisztiának az őrzése helyén. Ohio Cityben és Tremontban hét (7) ilyen templom van egymástól sétatávolságra (mi is köztük vagyunk), és arra buzdítják a fiatal felnőtteket (vagy bárkit), hogy együtt sétáljanak és látogassák meg ezt a hét templomot nagycsütörtök este. A részvételhez nem kell katolikusnak, gyakorló katolikusnak lenni, vagy akár hinni Istenben. A zarándoki sétát az angol részben felsorolt templomok bármelyikénél elkezdhetik.

GYÓNTATÁS: A húsvétra való felkészülés érdekében a böjti vasárnapi szentmise előtt, 10:20-10:50-ig gyóntatni fogok a Prágai Kisded Jézus tanteremben (a szentélytől balra, vagyis a piaci parkoló oldala felől). Felhívjuk a figyelmüket a másik gyónási lehetőségre is, amely március 26-án, kedden este 6-7 óra között lesz.

NAGYPÉNTEKI GYŰJTÉS: Nagypénteken a gyűjtés a SZENTFÖLD javára lesz.

GYERMEK KATEKÉTIKAI PROGRAM: A következő találkozónk az Isteni Irgalmasság vasárnapján, április 7-én lesz, a 11 órai szentmise után (15 percig fog tartani). Minden gyermeket szívesen látunk.

A HÁZHOZ KÖTÖTT EGYHÁZTAGJAINK, akik ebben a böjti/húsvéti időszakban szeretnének részesülni a gyónás és az Eucharisztia szentségében, esetleg a betegek kenetében is, kérjük, hívják a plébániát a 216-965-0061 számon, hogy egy kölcsönösen alkalmas időpontot tudjunk egyeztetni. Köszönjük!

PÁLMAÁGAK A MÚLT ÉVBÓL: A virágvasárnapi pálmaágak meg vannak áldva. Ha már nem szeretnék otthon tartani őket, akkor el kell égetni vagy földbe temetni. Kérjük, akik a régi pálmaágakon szeretnének túl adni, ha akarják, elhozhatják március 27-ig ide a templomhoz.

AZ ONLINE SZENTMISEKÖZVETÍTÉS d.e. 11:00 – kor Szent Imre templomból https://www.facebook.com/saintemeric/ és a https://stemeric.com/hu/ honlapokon lesz.

IMÁDKOZZUNK MINDEN NAP HÁROM ÜDVÖZLÉGYET PLÉBÁNIÁNKÉRT!

Ez a bejegyzés olvasható angol nyelven is.

Nincs még hozzászólás ehhez a bejegyzéshez! Van véleményed?

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Designed and Maintained by Zsolt Molnar