VÁLASZOS ZSOLTÁR: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: „Népem, ne légy kemény szívű.”
BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: Boldog Labor Day hétvégét mindenkinek! A hétfői misén (9AM) kérni fogjuk Istenünk folyamatos áldását a munkánkra, de ugyanúgy kifejezzük Neki a hálánkat is és továbbra is kérjük Őt, hogy segítsen nem elfelejteni, hogy az ember az élet legvégső meghatározó értelmét nem munkába találja meg. A munka lényeges dolog, de nem a munka, hanem Isten az élet forrása és az ember végcélja (cf. Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, n. 257). Fel szeretném hívni a figyelmüket az angol részben található ajánlatra azoknak, aki ebben az évben a házasságuk 50-ik évfordulóját ünneplik. Isten áldjon! Bóna atya
SZŰZ MÁRIA ÜNNEPEI: Kisboldogasszony – Mária szeplőtelen fogantatása után kilenc hónappal ünnepli az Egyház Mária születését, szeptember 8-án. Ünnepeljük együtt a Szent Szűz születésnapját, és kérjük az Úrtól, hogy megismerjük a Szűzanyát, mint aki igent mondott, és hallgató szerénységgel hordozta azt, akinek minden szavát megőrizte: Jézust. Szeptember 12-én a Boldogságos Szűz Mária nevenapját tartjuk. Boldog XI. Ince pápa rendelte el annak emlékére, hogy 1683-ban a keresztényseregek megfutamították a Bécset ostromló török hadsereget. Ezt követő győzelem után kezdődött Magyarország felszabadítása is a török iga alól.
JÁRVÁNNYAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK folyamatosan érvenyben vannak.
SZENTGYÓNÁS – A szentmisék előtt, illetve megbeszélés szerint lehet szentgyónást végezni.
KERESZTELÉS – ELSŐÁLDOZÁS – BÉRMÁLKOZÁS – BETEGLÁTOGATÁS ÉS GYÓNTATÁS – TEMETÉS: Kérem ez ügyben keressék az illetékes plébánost, vagy a fenti elérhetőségeken!
VASÁRNAPI ADOMÁNYOK A TEMPLOM JAVÁRA – Tisztelettel kérem, hogy aki teheti – természetesen figyelembe véve a járvány következményeit, mivel sokan elveszítették munkahelyüket, – az továbbra is támogassa a templomunkat, mivel a fenntartási költségek változatlanok. Adományaikat elküldhetik postai úton, vagy a honlapunkon felállított PayPal online fizetési lehetőségen keresztül https://stemeric.com/donations/
ONLINE SZENTMISEKÖZVETÍTÉS – 11:00 – kor a Szent Imre templomból! https://www.facebook.com/saintemeric/
AKIK A HÉTEN ÜNNEPLIK SZÜLETÉS VAGY NÉVNAPJUKAT AZOK SZÁMÁRA ISTEN ALDÁSÁT KÉRJÜK!
Ez a bejegyzés olvasható English (angol) nyelven is.


Nincs még hozzászólás ehhez a bejegyzéshez! Van véleményed?