Kérjük, tekintsék meg az angol nyelvű részt is (link az alján), mert az tartalmazza a szentmisék szándékait és más fontos tájékoztatást.
VÁLASZOS ZSOLTÁR: Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról.
BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: (1) A mai evangéliumi szakasz a két fiúról szóló példabeszédet mutatja be. Az apa megkéri mindkét fiát, hogy dolgozzanak a szőlőskertben; az első elutasítja a kérést, de később megbánja, és elmegy, míg a második beleegyezik, de nem megy el. Jézus ezt a példabeszédet használja arra, hogy bemutassa nekünk az Isten iránti igazi engedelmességet: ez nem feltétlenül a szavakról szól (azokat könnyű kimondani), hanem az Ő akaratának elfogadásáról és teljesítéséről. Ez képezi Istenhez fűződő kapcsolatunk alapját. Senki sem haladhat előre Isten szeretetében anélkül, hogy engedelmeskedne parancsainak. Az engedelmességet a legnagyobb erkölcsi erénynek tartják, mert az ember legszemélyesebb kincsét, az emberi akaratot adja át Istennek. Nem adhatunk Istennek jobb és személyesebb ajándékot, mint saját magunkat.
Az engedelmesség erényének gyakorlása azon alapul, hogy alázatosan elismerjük Isten felettünk gyakorolt hatalmát. Más szóval: elismerjük Isten uralmát felettünk, az egész teremtett világegyetem felett. De Isten nem csupán egy arc nélküli és elvont valóság. Látható módon belépett világunkba Fia megtestesülésén keresztül, aki most számunkra az út, az igazság és az élet. Jézuson keresztül jutunk el az Atyaistenhez. Ezért Krisztus tanításai és parancsolatai, ahogyan azokat az Egyház megőrizte, nem szabadon választhatók. Érdekes, hogy bár Jézus Krisztus a mi Istenünk, földi testben való tartózkodása alatt alávetette magát az Atya akaratának és a megfelelő hatóságoknak: szüleinek, amikor növekedett, és a polgári szabályoknak (pl. az adófizetéskor). Ez az Ő nagy alázatáról tanúskodik. Jézus alávetettsége az Atyának természetesen nem azonos a mi alávetettségünkkel Ő iránt, de ennek ellenére arra vagyunk hívva, hogy utánozzuk az Ő engedelmességét.
A világ összes többi hatósága – legyen az egyházi vagy világi – hatalmát Istentől kapja, és kötelességünk engedelmeskedni nekik. Az ezeknek a hatóságoknak való engedelmességnek azonban vannak bizonyos határai. (a) Egy hatóságnak nem szabad engedelmeskedni, ha bűn elkövetésére kényszerít minket. Például egy kormány törvényei, amelyek arra kényszerítik a vállalatokat, hogy az egészségbiztosítási csomagjaikba felvegyék az abortusz fedezetét, erkölcsileg helytelenek, és azokat nem szabad betartani. (b) Ezenkívül egy hatóságnak nincs joga hatáskörét meghaladni. Például egy főnök nem írhatja elő alkalmazottainak, hogy csak egy meghatározott helyre menjenek nyaralni.
(2) Minden év októberében az egyházmegyénk összes plébániáján a misén való létszám felmérése van elrendelve. Az egyházmegye ezáltal átfogó képet kap a plébánia szerves életeről. Az egyes plébánia közösségeknek pedig az információ segít a pasztorális munka tervezésében. Az erre a célra kijelölt két hétvége: október 3-4 és október 10-11.
RÓZSAFÜZÉR: Október hónapjában, amely a Boldogságos Szűz Mária rózsafüzérének van szentelve, szeretném, ha október vasárnapjain a 11-órai szentmise előtt közösen imádkoznánk a rózsafüzért. Reggel 10:25-kor kezdenénk és nagyjából 25 perc alatt fejeznénk be, ami még mindig adna 10 perc csendet a szentmise előtt. Ha 10:25 után jönnek, kérem, nyugodtan csatlakozzanak hozzánk ebben az imádságban. Még a rózsafüzér néhány tizedét is érdemes imádkozni.
AZ ONLINE SZENTMISEKÖZVETÍTÉS – d.e. 11:00 – kor Szent Imre templomból https://www.facebook.com/saintemeric/
IMÁDKOZZUNK MINDEN NAP HÁROM ÜDVÖZLÉGYET PLÉBÁNIÁNKÉRT!
Ez a bejegyzés olvasható nyelven is.


Nincs még hozzászólás ehhez a bejegyzéshez! Van véleményed?