BÓNA ATYA EGY ÉVES ÉVFORDULÓ MEGÜNNEPLÉSE A SZT. IMRÉNÉL – 2021. AUG. 1.
Az agapé a mise után a templom dísztermében, 2021. aug. 1-én, az első volt 2020. március óta amikor bejött a koronavírus. Ezen az eseményen alkalmunk volt felköszönteni a Szt. Imre adminisztrátorát, Bóna Richárd atyát, aki egy éve júliusban jött hozzánk mint lelkipásztorunk. Nagyon örülünk Bóna atya, hogy velünk vagy!
ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP – „B” év – 2021, augusztus 1.
VÁLASZOS ZSOLTÁR: Mennyei kenyeret adott nékik az Úr. BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: Először is szeretném nyilvánosan megköszönni a Szent Imre plébánia önkénteseinek a fáradságos munkájukat, akik a múlt héten segítettek a Szent Erzsébet öregdiákok és baráti ebéd megvalósításában. A rendezvény jól sikerült, nagyban köszönhetően az önkénteseknek, akik oly szívesen besegítettek. A Szent Erzsébet plébánia tagjai nagyra […]
Agapék újrakezdenek
Újrakezdjük a havi agapé összejöveteleket – könnyű frissítőket kínálva a templom alagsorában, és megemlékezve azokról, akik abban a hónapban ünneplik születésnapjukat vagy névnapjukat. Most vasárnapon, mise után, augusztus 1-jén lesz az első agapé-összejövetelünk, a korlátozások feloldása után, és ezt a Szent Imre Oltár Egylet fogja megszervezni. Ez nem véletlen, hogy ilyen típusú gyülekezeti összejövetelt agapénak […]
ÉVKÖZI 17. VASÁRNAP – „B” év – 2021, július 25.
VÁLASZOS ZSOLTÁR: Megnyitod kezedet, Istenem, és táplálsz minket. BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: A múlt héten arról beszéltünk, hogy a szentmise nem rólunk szól, hanem Istenről; hogyan csatlakozhatunk Urunk Jézus Krisztus eme legméltóságosabb áldozatához azzal, hogy áldozatként ajánljuk fel magunkat az Úrnak. A misén való részvételünknek ez az általános megközelítése. Viszont ezt még egy kicsit jobban kifejthetjük. […]
ÉVKÖZI 16. VASÁRNAP – „B” év – 2021, július 18.
VÁLASZOS ZSOLTÁR: Az Úr nékem pásztorom, ínséget nem kell látnom. BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: Ebben a rovatban, szeretném időről időre taglalni a szentmise különböző szempontjait. Ahhoz azonban, hogy megfelelően elmélyedjünk ebben a témában, tudnunk kell, hogy valójában mi is a Szentmise és miért vagyunk itt. Katolikusként köztudottan mi templomba járó emberek vagyunk, akik misére jönnek. Amikor […]
ÉVKÖZI 15. VASÁRNAP – „B” év – 2021, július 11.
VÁLASZOS ZSOLTÁR: Urunk, mutasd meg nekünk irgalmas szívedet, és üdvösségünket add meg nékünk! BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: Június vége felé a plébánia tanácsával találkoztam, hogy megbeszéljük a rendezvények megszervezésének a lehetőségét az év hátralévő részében. E konzultáció eredményeként a következő döntések születtek. (1) Újrakezdjük a havi agapé összejöveteleket – könnyű frissítőket kínálva a templom alagsorában, és […]
ÉVKÖZI 14. VASÁRNAP – „B” év – 2021, július 4.
VÁLASZOS ZSOLTÁR: Szemünk az Úrra tekint, amíg csak meg nem könyörül rajtunk. BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: Mai vasárnapon ünnepli az Egyesült Államok a 245. születésnapját. 1776. július 4-én a Kontinentális kongresszus jóváhagyta a Függetlenségi Nyilatkozat szövegét, amelyben kihirdették, hogy a tizenhárom amerikai gyarmat már nem része a Brit Birodalomnak. A tartományok immár függetlenné váltak. Így hát […]
ÉVKÖZI 13. VASÁRNAP – „B” év – 2021, június 27.
VÁLASZOS ZSOLTÁR: Dicsőítelek, Uram, mivel megmentettél engem. BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: Nem tudom, hallottak-e az „abitinai vértanúkról.” Ezek a keresztények 304-ben vértanúságot szenvedtek Abitene-ben, a római tartomány „Africa Proconsularis” nevű városában, a mai Tunéziában. Diocletianus császár üldözésének áldozatai lettek, amit évekig tartó viszonylagos nyugalom után indított. Nem engedelmeskedve a császár igazságtalan parancsainak, 49 abitinai keresztényből álló […]
ÉVKÖZI 12. VASÁRNAP – „B” év – 2021, június 20.
VÁLASZOS ZSOLTÁR: Adjatok hálát az Úrnak, mivel irgalma örökké megmarad. BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: Boldog Apák napját minden egyházközségünkben élő apának! Ez a megemlékezés a középkorból ered, amikor a katolikus Európa március 19-én, Szent József ünnepén ünnepelte az apák napját. Ezért a világ tizenkét országa még mindig ezen a napon emlékezik meg az apákról. Az Egyesült […]

