Kérjük, tekintsék meg az angol nyelvű részt is (link az alján), mert az tartalmazza a szentmisék szándékait és más fontos tájékoztatást.
VÁLASZOS ZSOLTÁR: Az Úr nékem pásztorom, ínséget nem kell látnom.
BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: (1) Ma ünnepeljük a Hivatásokért való imádság 63. világnapját. VI. Pál pápa 1964-ben, a II. Vatikáni Zsinat idején hirdette meg ezt a napot, válaszul arra, hogy egyre kevesebben léptek be a szemináriumokba és a kolostorokba. Ezzel a lépéssel VI. Pál nyilvánosan teljesíteni kívánta Jézus parancsát: „Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz” (Mt 9,38). Ezt az ünnepet évente a húsvét negyedik vasárnapján, az úgynevezett Jó Pásztor vasárnapján ünnepjük, amikor a misén a Jó Pásztorról szóló evangéliumot olvassuk fel. Szokás, hogy a pápa, mint Róma püspöke, éppen ezen a napon tart papszenteléseket. Idén XIV. Leó pápa nyolc férfit szentel fel papnak Rómában.
(2) Tudom, hogy kis plébánia vagyunk, és statisztikailag kevésbé valószínű, hogy hivatások származnának a plébániánkról (bár ezt soha nem lehet tudni!). Mindazonáltal mégis hatalmas mértékben hozzájárulhatunk a hivatások növekedéséhez, ha minden nap őszintén imádkozunk a hivatásokért. A buzgó imák tényleg változtatnak a világon. Az alábbiakban néhány imát találnak, amelyeket elmondhatnak:
(A) Imádság a hivatásokért: Szerető Atyánk, elküldted Fiadat, hogy mindenki megismerje az igazságot és üdvözüljön. A Szentlélek kiáradásával az Egyházon keresztül folytatod az Ő munkáját. Fiad emlékeztette tanítványait, hogy az aratnivaló sok, a munkás pedig kevés. Az Ő utasításait követve kérünk Téged, hogy sokakat hívj el a papi szolgálatra és a szerzetesi életre. Adj nekik kegyelmet, hogy meghalljanak Téged, és teljes szívből válaszoljanak. Szeplőtelen Szűz Mária, a Te Fiad anyja, könyörögjön érettünk! Ezt kérjük Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
(B) VI. Pál pápa imája az első világméretű hivatásimádság napján: Jézusom, lelkek isteni Pásztora, ki apostolaidat meghívtad és a lelkek halászaivá tetted őket: vond magadhoz a buzgó és nemes ifjú lelkeket is, hogy tanítványaiddá és segítőiddé váljanak. Add, hogy érezzék a világ üdvözítése utáni szomjadat, amiért folyton megújítod papjaidnak keze által áldozatodat oltárainkon. Add, hogy minél többen kövessék hívó szavadat, folytassák művedet a földön, építsék Titokzatos Testedet, az Egyházat. Add, hogy Egyházad a föld sója és a világ világossága legyen. Amen. (1964. április 11.)
KÖSZÖNÖM mindenkinek, aki segített a múlt heti szentmisén és ebéden a Szent Erzsébet Kegytemplomnál amikor a Szent Erzsébet Iskola öregdiákjaira emlékeztünk és megtiszteltük őket. Igazán nagyra értékeljük a segítségüket.
MA: AGAPÉ ÉS PLÉBÁNIAI GYŰLÉS: Április 26-án, a 11 órai szentmise után agapét tartunk, amelynek keretében szeretném meghallgatni véleményüket a tervezett szentmise időpontja változásáról.
JÖVŐ VASÁRNAP: MÁRIA-KORONÁZÁS, MÁJUS 3: A május hónap első vasárnapján fogjuk megtisztelni Mennyei Édesanyánkat. Kérjük azokat a gyerekeket, akik szeretnének részt venni ebben a szertartásban, hogy öltözzenek ünneplőbe, a lányok fehér vagy krémszínű ruhába! Egy rövid találkozó lesz a részletek megbeszélésére, 15 perccel a május 3-i, vasárnapi szentmise előtt.
IMÁDKOZZUNK AZ ELHUNYTAKÉRT: Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik, és az örök világosság fényeskedjék nekik. Nyugodjanak békességben. Ámen.
AZ ONLINE SZENTMISEKÖZVETÍTÉS – d.e. 11:00 – kor Szent Imre templomból https://www.facebook.com/saintemeric/
IMÁDKOZZUNK MINDEN NAP HÁROM ÜDVÖZLÉGYET PLÉBÁNIÁNKÉRT!
Ez a bejegyzés olvasható nyelven is.


Nincs még hozzászólás ehhez a bejegyzéshez! Van véleményed?